Ásó, kapa és akarat
A mérhető statisztika alapján Magyarország egyik legszegényebb térsége Baranya megye déli részén található; ez a negyvenöt településből álló Ormánság. Közülük is a legnehezebb helyzetben kettő település van – Besence és Gilvánfa -, ahol évek óta harminc százalékos a munkanélküliség, de alig jobb a helyzet a szomszédos Nagycsány és Csányoszró községekben is. A problémák fő oka; az ott élők képzetlensége és a munkahelyek hiánya. A reményvesztettnek tűnő helyzeten segíthet egy pályázat, ha sikeres lesz, akkor ez nem csak egy példaértékű kezdeményezés, hanem a programban résztvevő családtagok számára egyben sorsfordító is lehet.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program LHH Kistérségek projektjei – Képzés, foglalkoztatás szakembereknek tárgyú felhívás keretében Besence Község Önkormányzata (mint Főkedvezményezett) „A Gondoskodó falu gazdasági programjához kapcsolódó képzési program”címmel nyert 51.184.533 forintot, mint elszámolható költséget. (Projektazonosító: TÁMOP-5.1.1-09/6-2009-0007). A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nevében (mint Támogató) az eljáró az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. A program kezdési időpontja: 2010. október 01., a befejezés dátuma: 2011. november 30.
A jelentkezők toborzása és kiválasztása, majd a 20 munkanélkülivel a szerződéskötés után - tél óta - tart a képzés elméleti része a Sellyei Mezőgazdasági Szakiskolában.
A Pécstő harmincöt és Sellyétől 10 kilométerre lévő Besence község polgármestere - Ignácz József – szerint szinte mindent az alapokról kell kezdeni. Ezért apró lépéseket terveznek és elsősorban a falvakban meglévő adottságokra építenek. Húsz munkanélküli képzése 10 hónapon át 600 órában OKJ-s zöldségkertész és növényvédő, traktoros és gépkezelő szakmára. Aztán jöhet kora tavasszal a község belterületének kilenc hektárján a tan- és mintakertészet mellett további 700 négyzetméteres fóliasátor kialakítása.
Pörös Béla projektvezető szerint a legnehezebb szakasz, a próbatétel; az ásó, a kapa (meg más szerszám) és a jelentkezők akarata, tehát hogy a tervekből működő kertészet legyen. Hogy amit látni szeretnének a kertjeikben, az meg is legyen – a burgonya, a káposzta, a paprika és a dinnye, továbbá másfél hektáron a zöldségfélék, mint a sárgarépa, a petrezselyem, a zeller, a bab, a cékla, a sütőtök és a csemegekukorica. Végül nyáron jöhet a tárolás (szabadtéri szín és hűtőkamra) mellett a zöldségek és gyümölcsök szervezett módon történő értékesítése, azaz egy önállókertészeti szövetkezet megalapítása a további cél.
Ami esélyt teremthet arra, hogy a besencei kertészetben megtermelt és eladott zöldség és gyümölcs árából jövőre is lehet, lehessen munkabért fizetni azoknak, akik eddig munkanélküliek voltak..